Van az úgy, hogy az ember nagyon elhiszi, hogy ami egyszer sikerült, annak törvényszerűen a következő alkalommal is mindenképp működnie kell. Így voltam ezzel én is a FIFA09-el rendezett Fifa Interactive World Cup  magyar selejtezőjével, melyre soha nem látott elánnal gyakoroltam két régi barátommal a kijutás reményében. Számomra, mindig is emlékezetes marad a Pólus Center jégpályája, mely évről-évre egy virtuális foci arénává változott, hisz a versenysorozat 2006-ban megrendezett állomását, mindenféle nehézség nélkül nyertem meg, így három évvel később optimizmusom a versenyt illetően mondjuk úgy, hogy nem volt alaptalan. Szponzoráció tekintetében is sikerült szintet lépni, Olivér barátom apukáját sikerült belevinni egy kis befektetésbe, így a Sinus biztosítási cég képviseléséért cserébe biztosított számunkra egy PS3 konzolt, kaptunk egyen mezt, így gyakorlatilag a megjelenéstől kezdve aktívan gyakorolhattunk az új generációs FIFA-val. Megállapodásunk tétje az volt, ha bármelyikünk később pénzt nyer, annak bizonyos százalékát visszafizetjük. Annak fényében, hogy VB győztes abban az évben 20 000 dollárt vihetett haza, nem is volt olyan nehéz eladni magunkat és, ha csak kis időre is, de igazi szponzorált játékosok lettünk! Gyakoroltunk, jól néztünk ki, csak kár hogy játszani nem tudtunk...Hogy megértsük a sikertelenség okát, kicsit jobban bele kell menni a konzolos és PC-s FIFA különbségeibe, illetve magába a verseny lebonyolításába. Figyelem, csupa kifogás következik! 

(Balról jobbra: Olé, martonor, Gabu)

Generációs különbségek! 

Ekkortájt már kicsit az volt az érzésünk, hogy a játékkiadó kezdi áthelyezni a fókuszt a konzolos verziók fejlesztésére, hiszen a FIFA09 PS3-as verziója már egy új generációs motort kapott, ami azt jelentette, hogy a FIFA08-hoz képest egy teljes valójában megújult játékot kaptunk,új fizikával, játékmenettel és grafikával míg a PC-s testvérét amolyan mostohafiúként kezelvén, csak kisebb foltozásokat ejtettek a fejlesztők. Jómagam mindig is PC-s játékos voltam, így konzolos versenyeken jól teljesíteni mindig extra kihívás volt. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mintha egy hivatásos profi futballistát beküldenénk egy strandlabdarúgó versenyre. Labdával játsszák, gólt kell lőni, na de azért mégis, a lábunk alatt csak más a talaj. Valahogy így éreztem én is, és azt gondoltam, hogy ezt a fajta hátrányt, majd elegendő gyakorlással sikerült kiküszöbölni. Tévedtem.

Egyenes ágas BO1, avagy hirtelen halál! 

Általában ezekre a versenyekre jellemző volt a 200-300 fő közötti helyszíni részvétel, ez pedig erősen bekorlátozta azt, hogy 2 nap alatt milyen lebonyolításban lehetett megszervezni a versenyt. Ennek eredményeképpen a szervezők általában az első napon csoportköröket szerveztek, ahol a játékosok számát lefaragták 128-ra, majd másnap a továbbjutók egyenes ágas rendszerben, fordulóról-fordulóra 2x6 perces meccseken döntötték el a továbbjutás sorsát. Ez akkora lutri volt, mintha egy pingpong mérkőzésen csak egy pontig játszanánk és aki az első pontot szerzi az nyert. Aki játszott FIFA-val az tudja, hogy egy meccset szinte bárki tud nyerni a másik ellen és főleg azon a szinten ahol a játékosok tudásszintje közel megegyező, ott egy adott mérkőzés nagy eséllyel sokkal inkább azt határozza meg, hogy ki volt a szerencsésebb, mintsem azt, hogy ki a jobb. 

(Balról jobbra:  Gabu, martonor, Olé)

A végeredmény és az elhagyott PS3

Az előbb említett faktorokat sózzuk meg azzal, hogy az általam kedvelt Xbox-os gamepad helyett PS3-as gamepad-dal kellett versenyezni, adjunk hozzá egy, a játékkonzol alacsony teljesítményéből fakadó extra lassú és szokatlan játékmenetet és megkapjuk azt a csodálatos TOP64-es helyezést, amit jómagam produkálni tudtam. Hármunk közül, habár nekem volt a legnagyobb versenytapasztalatom, mégis én estem ki legelőbb. Márton TOP32-ig, Olivér a TOP8-ig menetelt. Szinte egy teljes hónapig készültünk a versenyre, de ez is kevés volt ahhoz, hogy ledolgozzuk a konzolos fifából és a verseny struktúrájából fakadó szerencsefaktort. Részemről ez ígyis-úgyis egy kritikán aluli teljesítmény volt, mégis szép emlékként dereng fel a közös gyakorlás.

A sors iróniája, hogy azt a PS3-mat, amit annó Olivér apukája számunkra megszponzorált, évekkel később elhagytam egy BKV buszon. Visszagondolva, viszonylag kellemetlen szituáció volt, amikor a Media Marktba indultam, hogy megvegyem az új FIFA-t, mikor realizáltam, hogy a kölcsön kapott konzol, illetve a szatyor amiben az eszközt transzportáltam, már nincs tulajdonomban. Hiába loholtam fejvesztve  vissza a végállomásra, sajnos már csak hűlt helyét találtam. Olivérrel aznap fifázni szerettünk volna...hát ez nem jött össze és még ennek tetejében eme briliánsan kivitelezett vezércsellel, a pénztárcámat is bemattoltam egy időre, hisz kénytelen voltam megtéríteni az eszköz árát. Szerintem mélyen, tudat alatt, csak az évekkel ezelőtti rossz befektetést szerettem volna törleszteni... :D 

(Dzsudzsák is ezt tolta!)

FIWC struktúra - akkor és most.

Így a blogbejegyzés záróakkordjaként szeretnék említést tenni arról, hogy azt, hogy a FIFA, mint esport hová fejlődött, szerintem jól mutatja az a bejárt út, amit a napjainkra már FIFA eWorld cup névre keresztelt világbajnokság kvalifikációs rendszere az évek alatt bejárt. 2009-ben még - kis túlzással - elég volt egy kétnapos élő eseményen átbukdácsolni és máris egy regionális középdöntőbe találta magát az ember, addig napjainkra világbajnokságon való részvétel alapfeltétele az egész éves aktív játék és a pontszerzés az online és offline térben. Míg korábban megvolt az esély, hogy úgymond tehetséges félprofi játékos, egy-két szerencsés napot kifogva tényleges lehetőséghez jusson, addig gyakorlatilag a komplex, egész éven átívelő online és offline kvalifikációs rendszerből kifolyólag, már tényleg csak a profi, sokszor tényleges klubcsapatokat képviselő játékosoknak terem babér a FIFA esport világában.

Ennek a fejlődésnek köszönhetően a léc sokkal magasabban van és elég valószínű, hogy a jelenlegi rendszerben Mokos "mokosg" Gábor 2005-ös világbajnoki bronzérme sem valósulhatott volna meg, nem feltételen a játéktudásbeli, sokkal inkább az infrastrukturális lehetőségek miatt. Szerencsére van ellenpélda, hisz Molnár "molnargabo" Gábor már két rangosabb FUT Champions kupán képviselte Magyarországot, ami így kívülről nézve mindenképp annak a jele, hogy a lehetősége, és a játéktudása is megvan ahhoz, hogy hozza azt a konzisztens teljesítményt, ami végül egy világbajnoki szereplést eredményezhet. 

A 2009-es év meghozta az első, mondjuk úgy félkomoly szponzorációs lehetőséget, míg a 2. fele ténylegesen be is teljesítette azt, hisz pontot tettem arra a fontos morális kérdésre, hogy vajon szeretnék-e az "idők végezetéig" a barátaimmal gyakorolni, vagy pedig eligazolok az akkor legerősebb rivális magyar klánba. Kis külföldi kitekintő után utóbbi mellett döntöttem, mely végül azt eredményezte, hogy a diamondZ színeiben megalakult Magyarország legerősebb PC-s kvintettje, és ezzel reális esély nyílt arra, hogy az Electronic Major Series-en, a FIFA csapatok között a Bajnokok Ligájának presztízsértékével felérő  Electonic Major Series-en kiemelkedőt alkossunk...